Aki nem olvas, olyan, mintha nem tudna olvasni.

Előző alkalommal Anyuval a kapcsolatomról írtam Anyák napján. Most elárulom, hogyan és mivel sikerült évek alatt eljutni a megbocsátáson át a hibáztatásból, az önsajnálatból, az áldozat szerepből a szeretetig. Az első lépés az volt, hogy a neten szörfözgetés közben véletlen a Google barátom feldobott egy könyv címet: Sorsfordító megbocsátás (Colin Tipping könyve, Radical Forgiveness). Több se kellett, azonnal le is töltöttem, hisz ilyen címmel csak szuper lehet. Pont ez kell nekem... és ... tényleg sorsfordító volt. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ennek a könyvnek köszönhető hogy elindultam a tudatosság útján. A könyv egyik gondolata merőben szokatlan és új volt akkor még nekem: azok a hozzánk közeli emberek, akik a legjobban bántanak minket, a legnagyobb fájdalmat okozzák nekünk, lélek szintjén ők szeretnek minket a legjobban. Ez volt az a gondolat, ami mintegy villámcsapásként ért, és amire egész addigi életemben vártam: Anyu mégis szeretett engem!! Sőt, Ő a legjobban. Annyira akartam ragaszkodni ehhez, hogy soha többet nem engedtem el ezt a gondolatot. Engem is lehet szeretni, és Ő, aki a legfontosabb, szeretett!! El sem hiszem! Végre!! El nem tudom mondani, milyen földön túli boldogság volt ez! Anyu szeretett ❤️. Igaz hogy soha nem mondta, és elég furcsán mutatta ki, de SZERETETT! Innentől fogva hirtelen megtanultam olvasni, és elkezdtem falni a könyveket. Ha az épp aktuális könyvben utaltak vagy hivatkoztak egy másik könyvre, én azonnal megvettem vagy letöltöttem. A könyv és az olvasás valóban meg tudja változtatni az életünket, mégsem olvasunk eleget.

📷