Döntés. Part 2

Nagy nehezen döntöttél. Végre, egy gonddal kevesebb. A döntés valóban a TE döntésed volt? Vagy csak te mondtad ki? Azért döntöttél így, mert valójában EZT akarod? Vagy azért, mert mások elvárásainak akarsz megfelelni? Egy saját példa, hogy értsétek mire gondolok (kapcsolódik a hétfői bejegyzéshez is): Fiatalon, 22 évesen mentem férjhez. Talán némi menekülés is volt benne, inkább szerelem volt. Évekig boldogan éltünk, született 2 csodás lányunk. Egyikünk előtt sem volt igazi családkép, mindketten gazdagon el voltunk látva blokkokkal, gátlásokkal. A gondok akkor kezdődtek, amikor felmerült bennem, hogy én magam vagyok saját magam akadálya. Elindultam az önfejlesztés útján, Ő nem, és nem értette, miről beszélek. Csak azt tudtam, hogy nem vagyok boldog. Rosszul érzem magam a bőrömben. Olyan voltam, mint egy szúrós pokróc. De benne maradtam, nem döntöttem, mert féltem, hogy megbántom. Féltem, hogy nem felelek meg a családom elvárásának. Elvált szülők gyereke vagyok, borzalmas volt, nem akartam, hogy a gyerekeim így nőjenek fel. Szépen belekergettem magam az áldozat szerepbe. Hosszú évekig éltünk így. Egymás mellett. Valójában, IGAZÁBÓL nem tettem semmit azért, hogy jobb legyen a házasságunk. Nyilván, mivel semmi nem stagnál, így romlott is fokozatosan. Eljutottunk oda, hogy már senki nem érezte jól magát, a gyerekek különböző tüneteket kezdtek produkálni. Addigra már javítani sem akartam, még gondolatban sem, kilépni sem, mert mit gondolnak mások. Évekig halogattam a döntést. Aztán végül Ő mondta ki. De ez nem az Ő döntése volt, hanem az enyém. Akkor, évekkel azelőtt.

📷