Gondoltál már a gondolataidra, mint tanárokra? És az érzéseidre?

Az élet iskolája, mondjuk gyakran, anélkül, hogy belegondolnánk ennek a mondatnak az igazságába.

Befejezzük az “iskolát”, és sokan úgy állunk hozzá, hogy soha többet nem fogok tanulni, végre vége. Én is így voltam ezzel. Diplomám is csak azért lett, hogy megfeleljek a családom elvárásainak. Azt hittem, akkor jobban fognak szeretni.

Az iskola ad egyfajta alapműveltséget, ami kell. Az iskola megtanít nem gondolkozni, megtanít beállni a sorba. Megtanít alkalmazottnak lenni. Az élet viszont azokat díjazza, akik gondolkoznak, éreznek, mernek kilógni a sorból, merik vállalni magukat, mernek egyediek lenni. Nyilván, az előbbi az egyszerűbb és biztonságosabb.

Tapasztalatom szerint, a második a célravezető, ahol ki tud teljesedni az egyéniség. Nehezebb? Igen, sokkal. Fájdalmas, mert szembe kell nézni a hibáinkkal. És ez a tükör kegyetlen. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy belenézzünk. A család, barátok reakcióiról nem beszélve, akik próbálnak visszahúzni, ahelyett, hogy követnének, veled tartanának. Tudjátok, járt utat a járatlanért ...

Sokak szerint a Föld egy tanuló bolygó, ahova a lelkünk tanulni jött. Ha ez így van, akkor egész életünkben tanulnunk kell. A gondolatok és érzelmek lesznek a tanáraink, ha figyelünk rájuk. És ők remek tanítók.

📷