Ne ítélj, hogy ne ítéltess.

Ítélkezünk. Egyfolytában. Mindenkiről. Olyanokról is, akiket nem is ismerünk. Akikkel soha egyetlen szót nem beszéltünk. Akikről nem tudunk semmit.

Nem tudjuk, hogy miért vannak ott ahol. Nem tudjuk a sztorijukat, a miértjüket. Csak ítélkezünk annak alapján, amit látunk és gondolunk. A saját realitásunk alapján ítéljük meg őket.

Mi jogosít fel minket erre? A Te realitásod miért jobb, mint az enyém? Azért, mert a Tied?

Lehet, hogy az ítélkezés is egy ego játszma? Valaminek a kompenzálása? Mondjuk a saját kisebbrendűségünkké?

Legutoljára kit ítéltél meg? Volt olyan, hogy megismerted, és aztán más lett róla a véleményed?