“Nem vagyok olyan gazdag, hogy megengedhessem magamnak a rossz minőségű termékeket.”

Néhány hete egy előadáson voltam, ahol ezt mondta az előadó:

“Nem vagyok olyan gazdag, hogy megengedhessem magamnak a rossz minőségű termékeket.”

Mennyire igaz ez a mondat, ha jobban belegondolunk.

Tömjük magunkat a rengeteg finomított étellel, rosszabb esetben junk food-al. Ezek egy része az elkészítés pillanatában ipari szemétnek minősül. De mi megvesszük, mert reklámozzák, mert olcsó, mert csak melegíteni kell, mert trendi, mert tele van ízfokozóval és imádjuk az ízét. Aztán, hogy megnyugtassuk magunkat, veszünk a boltban a péksütemény mellől valami olcsó vitamint. De abból is csak az olcsót szigorúan. Hiszen pont olyan, mint a drága, csak épp olcsóbb. A drágábbat úgysem engedhetjük meg magunknak. És különben sem tud annyival többet. A szomszéd asszony is megmondta, ő is ezt szedi már évek óta. Igaz semmi hatása nincs (jó esetben), nem érez változást, csak szedi, hogy elmondhassa, szed vitamint. Vagy még az sem, mert minek is az! A nagyszüleink sem szedtek, mégis egészségesek voltak. Mindent csak olcsón, hiszen csak a pénz számít.

Pedig még mondásunk is van rá: “Olcsó húsnak híg a leve.”

📷