Untitled

Anyák napja van ma. Az év legellentmondásosabb napja volt hosszú éveken keresztül. Életem egyik legnagyobb tanítása is egyben, amiért hálás vagyok.

Anyuval finoman szólva, nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Szeretetlenség, állandó veszekedések, őszintétlenség, féltékenység jellemezte leginkább. Aztán egy váratlan fordulattal hirtelen vége lett mindennek lassan 23 évvel ezelőtt. Akkor azt gondoltam, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, innentől sokkal boldogabb, egyszerűbb és nyugodtabb lesz az életem. Tudatosságom akkori szintjén ez így is volt. A fájdalom, az űr ott maradt, hiszen nem zártuk le, nem oldottuk meg és fel. Néhány megfakult képem van csak Róla, és pár emlék. Semmi több.

Aztán megszülettek a lányaim, és a dolgok kezdtek új értelmet és jelentést kapni. Az Anyák napja minden évben felszakította a sebet, ami nem tudott rendesen beforrni. Az oviban, iskolában mindig anyák napi műsorral, kirándulással ünnepeltek mint anyát, utána mint gyerek, vittem Anyunak virágot -a temetőbe. Ezzel a kettősséggel nem tudtam mit kezdeni. Valójában egyik pillanatot sem éltem meg, mert a másik beárnyékolta. Hosszú hosszú évekig hagytam, hogy a múlt irányítsa az életem a jelen helyett. Nagy és hosszú utat tettem meg addig, hogy ma már ki tudjam mondani őszintén, amit soha életemben nem tudtam és nem is mondtam: Szeretlek Anyu, köszönöm, hogy az Anyukám voltál, a legcsodálatosabb.

Már nincs bennem, hogy bárcsak elmondhatnám Neki valójában is. Ma már csak hálás vagyok Érte, és életem másik legnagyobb tanítóiért, Biáért és Csilláért. Életem két legfontosabb és legszebb szerepéért.

📷